solar panel

A napelem inverter jelentése: mit kell róla tudni?

A napelemek kapcsán a legtöbb ember rendelkezik némi információval. Az inverterrel viszont nem ez a helyzet, a többségnek fogalma sincs arról, hogy mi szerepe van, hol található és hogyan működik. Elöljáróban annyit mindenképp elárulunk, hogy az inverter a napelem fontos részét képezi, méghozzá olyannyira, hogy nélküle a rendszert nem is lehetne hatékonyan használni. Az alábbiakban minden fontos információt megosztunk, amit az inverterről tudni érdemes.

Az inverter szerepe a napelemes rendszerben

Nem túlzás kijelenteni, hogy az inverternek központi szerepe van a napelemes rendszer működésében. Egyszerre többféle szerepet is betölt, azonban legfőbb feladata az átalakítás. A napelemek által termelt alacsony feszültségű egyenáram nem alkalmas arra, hogy az elektromos hálózatba be legyen táplálva, illetve az elektromos eszközök működtetésére sem használható.

Itt lép be a képbe az inverter, mely lehetővé teszi, hogy a megtermelt egyenáramból magasabb feszültségű váltakozó áram legyen. Az inverter legfőbb feladata tehát az átalakítás, de a mai modern típusok funkciói ezen már túlmutatnak, hiszen akár az áramtermelés folyamatát képesek optimalizálni, szabályozni és akár adatokat gyűjteni. Ez a napelem inverterek lényege.

Az inverter működése

Abban az esetben, ha a napelemeket elegendő mértékű sugárzás éri, akkor kellő feszültség indukálódik bennük, melyet az inverter átalakít váltóárammá, majd pedig továbbítja azt a közüzemi hálózat felé vagy az elektromos hálózatba.

Ennek kapcsán érdemes tisztázni, hogy alapvetően kétféle invertert különböztetünk meg. Egyrészt vannak a hálózatra csatlakozó típusok, melyek esetében elengedhetetlen, hogy a szolgáltatói hálózattal kompatibilis legyen.

A szigetüzemű napelem inverternél erre nincs szükség, mivel az inverter közvetlenül az akkumulátorra van kötve. Nagyon hasonlóan működik, mint a hálózatra kötött inverter, csak ebben az esetben az energiatárolóból vételezett egyenáramot alakítja át váltakozó árammá. Ennél a típusnál nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy kiszámold az energiafogyasztóid mekkora teljesítményigénnyel rendelkeznek.

Ahogy fentebb már említettük, az igazán korszerű inverterek nem csupán átalakításra alkalmasak, mivel akár termelés optimalizálására is alkalmasak. Mindezt úgy, hogy a napelemek akkor is igazán hatékonyak és kimagasló teljesítményűek legyenek, ha például a napelem egyes moduljai árnyékolva vannak.

Az inverter elhelyezkedése

Az invertereket úgy tervezik, hogy kellőképp ellenállóak legyenek az időjárási tényezőkkel szemben, így nem csak beltéren, hanem akár kültéren is el lehet őket helyezni. Ennek ellenére fontos, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol nem éri őket hó, eső, de még közvetlen napsugárzás sem. Olyan helyre érdemes tenni, ahol könnyen hozzá tud férni a szakember, ha esetleg javításra van szükség, viszont gyerekek vagy bárki illetéktelen személy ne tudjon hozzá férni. Az inverter működése jár némi zajjal, ezt jobb figyelembe venni az elhelyezés során.